Szülőfőldünk a Rábaköz vetélkedő 2023

Immár 25. alkalommal rendezte meg iskolánk a „Szülőföldünk a Rábaköz” honismereti vetélkedőt, melynek az idei évben a csornai Martincsevics Károly Városi Könyvtár adott helyet. A versenyre a csornai, farádi, szili, szanyi és bágyogszováti iskolából összesen 10 csapat jelentkezett. A jubileumi alkalomból a verseny témájának a rábaközi népi étkezési szokásokat jelöltük ki. Rögtönzött fotókiállítás keretében visszatekintettünk a verseny elmúlt negyed évszázados történetére. A hangulat remek volt, és a gyerekek is ügyesen szerepeltek.
I. helyen végeztek a farádi Nudlik csapata: Csaplár Laura, Baán Bence, Farkas Jázmin, Tömböly Liza. Felkészítő: Kovács Beatrix
II. helyen végeztek a szili Néphagyományos Kukoricák csapata: Németh Csenge, Markotán Maja, Varga Borbála és Kutacs Amira. Felkészítő: Bátor Klaudia
III. helyen végeztek a szanyi Ízvadászok: Pető Csenge, Kovács Ádám, Legler Boglárka, Kádár Vivien. Felkészítő: Csizmaziáné Kókai Judit és Varga-Patocskai Judit
Gratulálunk nekik és felkészítő tanáraiknak!
Hálás köszönetünket fejezzük ki:
– a Soproni Tankerületi Központnak, Farád Község Önkormányzatának a támogatásért és minden jószándékú embernek, akik segítségükkel hozzájárultak a verseny sikeréhez,
– Szalayné Galambosi Tímeának a helyszín biztosításáért, a zsűrizésben vállalt feladatokért, valamint a könyvtár és múzeum munkatársainak a feladatok összeállításáért és a lebonyolításban való segítségért,
– Szalay Balázsnak a verseny levezényléséért, a játékvezetésért,
– a felkészítő tanároknak és a tanulóknak, akik szabadidejüket feláldozva készültek erre a megmérettetésre.
Reméljük, jövőre is találkozunk a „Szülőföldünk a Rábaköz” vetélkedőn!
English is fun!-Deutsch macht Spass! verseny

English is fun!-Deutsch macht Spass! verseny

Nyelvi sikerek a Rákóczi iskola angol-német versenyén!
Iskolánk három csapatot indított az English is fun!-Deutsch macht Spass! elnevezésű nyelvi versenyen. Nagy örömünkre minden csapatunk dobogós helyezést ért el, sőt kiemelkedő egyéni teljesítményért is jutalmat kaptunk.
I. helyezés ért el:
Csaplár Laura, Farkas Jázmin, Élő Evelin 7. osztályból német nyelvből. Felkészítő pedagógus: Eitler-Tarcsai Mónika
II. helyezést ért el:
Mosonyi Fanni, Szalai Júlia, Parázsó Tünde 8. osztályból angol nyelvből.
Parázsó Tünde kiemelkedő egyéni teljesítményért külön ajándékban részesült.
Felkészítő pedagógus: Kocsis Márta
III. helyezést ért el:
Kelemen Sára, Farkas Luca, Varga Izabella 6. osztályból angol nyelvből. Felkészítő pedagógus: Vadász Gyöngyi
Mindenkinek szeretettel gratulálunk!

Mesevár című prózamondó verseny

Mesevár című prózamondó verseny

Mesevár című prózamondó versenyen vettek részt alsós tanulóink a csornai Rákóczi iskolában. Mindenki ügyesen szerepelt.
Németh Nóra 1. osztályos tanulónk dobogós I. helyen végzett!
Gratulálunk neki és felkészítőjének, Dr. Kocsisné Horváth Nórának.
Bősze Luca 2. osztályból, Németh Sára 3. osztályból képviselte iskolánkat. Felkészítőik:Horváth Edit, Vörös Ferencné pedagógusok.
Gratulálunk!

Agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola Szépíró Verseny

Agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola Szépíró Verseny

Az agyagosszergényi Közi Horváth József Népfőiskola Szépíró Versenyén 25 iskola 560 tanulója vett részt. Kányádi Sándor születésének 95. évfordulója alkalmából a költő “Mi lennék?” című versét kellett lemásolnia az alsós tanulóknak.
Nagy örömünkre iskolánkból két tanuló is dobogós helyezést ért el.
Sándor Júlia 2. osztályos tanuló I. helyezést, Bősze Luca szintén 2. osztályos tanuló II. helyezést ért el.
Az ajándéktárgyakon kívül jutalmuk egy tanév végi kiránduláson való részvétel.
Gratulálunk a lányoknak és felkészítőjüknek, Horváth Edit tanító néninek.

Móra napi prózamondó verseny

Móra napi prózamondó verseny

Sikerek a prózamondó versenyen Rábatamásiban. Szép eredményt értek el tanulóink a rábatamási iskola Móra napi prózamondó versenyén.
Német Nóra Emília 1. osztályos tanulónk 2. helyezést ért el. Különdíjban részesült Németh Sára 3. osztályos tanulónk és Kelemen Sára 6. osztályos tanulónk.
Ügyesen szerepeltek: Pintér Zselyke 1. osztály, Bősze Luca 2. osztály, Selyem Kira 5. osztály.
Felkészítő pedagógusok: Dr. Kocsisné Horváth Nóra, Vadász Gyöngyi, Horváth Edit, Vörös Ferencné, Pap-Horváth Gabriella.
Gratulálunk mindenkinek!

Beiratkozás az általános iskolába 2024

Tájékoztatom a kedves Szülőket, hogy a 2024/2025. tanítási évre történő általános iskolai beiratkozás
2024. április 18-án és április 19-én történik,
melynek során személyes módon szükséges beíratnia tanköteles korba lépő gyermekét.

2022. március 27-től április 19. 18:00 óráig, a személyes beiratkozást megelőzően lehetőségük van
a KRÉTA-rendszer felületén keresztül
(https://eugyintezes.e-kreta.hu/kezdolap)
előzetesen rögzíteni tanköteles gyermekük adatait.

Amennyiben segítségre van szükségekeressen bennünket bizalommal a +36 96 279 137 telefonszámon.

 

Elektronikus felület használatához letölthető tájékoztató anyagunkat a linkre kattintva találja:

https://www.kiralyiskola.hu/wp-content/uploads/2024/04/beiratkozas-szuloi-tajekoztato-2024.pdf

Márczisné Varga Lívia
igazgató

Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Márczisné Varga Lívia igazgatónk

Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át Márczisné Varga Lívia igazgatónk

Örömmel és büszkén osztjuk meg Önökkel az örömhírt, hogy iskolánk igazgató asszonya nemzeti ünnepünkön rangos szakmai elismerésben részesült. Márczisné Varga Lívia 2024. március 14-én Budapesten a Belügyminisztérium épületében Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül.
Nagy szeretettel gratulálunk, további munkájához sok sikert és kitartást kíván neki iskolánk közössége!
A díjazottak névsora az alábbi linken elérhető:
Mezei futóverseny (Kóny)

Mezei futóverseny (Kóny)

Mezei futóversenyen vettek részt tanulóink Kónyban, ahol ügyesen szerepeltek. Kovács Norina 2. osztályos tanulónk II. helyezést ért el. Gratulálunk neki és felkészítő tanárának! Heim Dzsenifer és Szalay Bálint 6. osztályos tanulónk 4. helyezést ért el. Iskolánkat képviselték még: Horváth Előd, Élő Zsolt, Horváth Dominik, Heim Kíra. Felkészítő pedagógusok: Cseh Viktória és Komlósi Tamás

 

Pénz7

Pénz7

A pénzügyi tudatosságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Iskolánk is csatlakozott a Pénz7 programsorozatához.