"TANULÁS ÉS ÉLMÉNYEK EGY HELYEN"

KIRÁLY IVÁN ÁLTALÁNOS ISKOLA
Kapcsolat
i

HÍREK

ISKOLAI HÍREK, KÖZLEMÉNYEK

Iskolánkban meghirdetett programok, rendezvények és iskolai közlemények weboldalunk mellett az iskola FB oldalán is megjelenik. Csatlakozzon hozzánk, hogy elsőként értesüljön rendezvényeinkről. Itt.

~

  2011. évi CXC. törvény a nemzeti köznevelésről (Nkt.) módosításával a 27. § (2) bekezdés értelmében „az általános iskolában a nevelés-oktatást a délelőtti és délutáni tanítási időszakban olyan módon kell megszervezni, hogy a foglalkozások legalább tizenhat óráig tartsanak, továbbá hét órától tizennyolc óráig – vagy addig, amíg a tanulók jogszerűen tartózkodnak az intézményben – gondoskodni kell a tanulók felügyeletéről azzal, hogy tizenhat óra után a tanulók felügyeletét nevelő-oktató munkát közvetlenül segítő munkakörben foglalkoztatottak láthatják el. Az általános iskola e törvény rendelkezéseinek megfelelően egész napos iskolaként is működhet.”

 

Népmese napja iskolánkban

Szeptember 30-án, Benedek Elek születésnapján ünnepeljük a magyar népmese napját. Ezen a napon minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé. Népmese napjának tiszteletére pénteken projektnapot...

bővebben
Király Iván-nap 2023

Király Iván-nap 2023

Tartalmas és mozgalmas napot töltöttünk a szabadban iskolánk névadójának, Király Iván ornitológus tiszteletére. Míg az alsó tagozatosok a farádi lovaspályán töltötték a napot, addig a felsősök biciklire pattanva eltekertek a Sopronnémeti kenukikötőbe. A programról...

bővebben
Király Iván – nap 2023

Király Iván – nap 2023

Tartalmas és mozgalmas napot töltöttünk a szabadban iskolánk névadójának, Király Iván ornitológus tiszteletére. Míg az alsó tagozatosok a farádi lovaspályán töltötték a napot, addig a felsősök biciklire pattanva eltekertek a Sopronnémeti...

bővebben
Környezetvédelmi projektnap 2023

Környezetvédelmi projektnap 2023

Környezetvédelmi projektnapot szervezett Diákönkormányzatunk. Diákjaink papírt gyűjtöttek, az alsó tagozatos gyerekek filmvetítésen, játékos vetélkedőkön vettek részt, pedagógusaink segítségével megismerkedhettek az újnahasznosítás lehetőségeivel és a szelektív...

bővebben
Szülői értekezlet – szeptember 11.

Szülői értekezlet – szeptember 11.

Tisztelt Szülők! Tájékoztatjuk Önöket, hogy Önöket a  2023/2024-es tanév első szülői értekezletét 2023. szeptember 11-én tartjuk. Alsós évfolyamon 16 órától, felsős évfolyamon 18 órától várjuk Önöket iskolánk főépületében. A pontos terembeosztásról a bejáratnál...

bővebben
Tanévnyitó 2023

Tanévnyitó 2023

Minden kedves diákunknak, pedagógusunknak, sok pozitív élménnyel teli sikeres tanévet, a munkához sok erőt, egészséget, türelmet, és kitartást kívánunk!

bővebben
Álláslehetőség

Álláslehetőség

Iskolánk a farádi Király Iván Általános Iskola felvételt hirdet biológia - földrajz szakos tanár vagy tanító természetismeret műveltségterülettel Érdeklődni: Márczisné Vagra Lívia iskolaigazgatónál lehet. Telefon: +36 70 387 1331 Iskolánk családias környezetben,...

bővebben
Álláslehetőség 2023

Álláslehetőség 2023

Iskolánk, A farádi Király Iván Általános Iskola családias környezetben, fiatalos nevelőtestülettel kollégát keres az alábbi pozícióba: TANÍTÓ - TESTNEVELÉS MŰV.TERÜLETTEL  vagy TESTNEVELÉS SZAKOS TANÁR. Szükség esetén szállás megoldható. Érdeklődni Márczisné Varga...

bővebben
Intézményvezető pályázat

Intézményvezető pályázat

ÁLLÁSPÁLYÁZAT SOPRONI TANKERÜLETI KÖZPONT pályázatot hirdet Közalkalmazotti jogviszony (Kjt.) keretében Álláshirdetés - KHRR.KOZSZOLGALLAS.Public.Web (gov.hu) Intézményvezető (magasabb vezető) Tevékenységi kör (ellátandó feladatok):  A magasabb vezetői megbízás...

bővebben

Iskolánk adatai

Iskolánk neve: Király Iván Általános Iskola

Cím: 9321 Farád, Győri út 27. 

OM azonosító: 030579

Telefonszám: +36 96 279 137

Email cím: altiskfarad@gmail.com

Iskolaigazgató: Márczisné Varga Lívia

 

 

 

CSALÁDIAS KÖRNYEZET

Iskolánk Farádon a Rábaköz szívében a 85. számú főút mentén Győr és Sopron között helyezkedik el. Az iskola adottságainak köszönhetően a környező városokból Kapuvárról és Csornáról is jól megközelíthető, ennek és a jónak mondható szakos ellátottságunknak köszönhetően a környező településekről is vannak tanulóink. A nálunk tanuló diákok jól megállják helyüket a megye vezető gimnáziumaiban, szakgimnáziumaiban is, Iskolánkban tanuló gyerekek versenyeredményei megfelelnek a városi iskolák diákjainak eredményeivel. 

Küldetésünk

„Az iskola dolga, hogy megtaníttassa velünk, hogyan kell tanulni, hogy felkeltse a tudás iránti étvágyunkat, hogy megtanítson bennünket a jól végzett munka örömére és az alkotás izgalmára, hogy megtanítson szeretni, amit csinálunk, és hogy segítsen megtalálni azt, amit szeretünk csinálni.”

Iskolánkban 190 diák folytat tanulmányokat a nyolc évfolyamon. Iskolánk szakos ellátottsága a környező települési iskolákhoz képest is kiemelkedő, ennek köszönhetően a tudást magas színvonalon tudjuk átadni diákjainknak. Büszkék vagyunk arra, hogy a nálunk tanuló diákok továbbtanulva a környék nevesebb középiskoláiban is megállják a helyüket. Elsődleges célunk, hogy minden diák megkapja a képességeinek megfelelő felzárkóztatást és fejlesztést, mert minden kisdiáknak lehetőséget kell adni a fejlődésre. 

Köszöntő

Szeretettel köszöntöm

 a farádi Király Iván Általános Iskola honlapján. Szeretnénk a világhálón megmutatni intézményünk tevékenységét, céljainkat, mindennapi életünket. Honlapunk olyan közérdekű, hasznos információkat tartalmaz, amelyek megkönnyítik a tájékozódást az iskolai élettel kapcsolatban. Az érdeklődő képet kaphat a nálunk folyó oktatásról, az általunk nyújtott szolgáltatásokról, a színes diákéletről, az iskola múltjáról, megismerheti lehetőségeinket, illetve azokat a követelményeket és kötelezettségeket, amelyeket az iskola támaszt a tanulóival szemben. 

– Márczisné Varga Lívia

PEDAGÓGUSOK

Iskolánkban tanító és óraadó pedagógusaink

Eitler-Tarcsai Mónika

intézményvezető-helyettes, német nyelv

fogadóóra: egyeztetés szükséges

Dr. Kocsisné Horváth Nóra

tanító, ofő (3.o) német

fogadóóra: szerda 3. óra

Kocsis Márta

matematika, ofő (5.o)

fogadóóra: csütörtök 2. óra

Molnár-Homoki Anita

ének, digitális kultúra, ofő (7)

fogadóóra: szerda 1. óra

Pálfi Máté

testnevelés, osztályfőnök (5.o)

fogadóóra: csütörtök 3. óra

Takácsné Nagy Gabriella

természetismeret

fogadóóra: péntek 4. óra

Balogh Katalin

földrajz

fogadóóra: kedd 5. óra

dr. Oros Viktória

angol

fogadóóra: szerda 2. óra

Komlósi Tamás

tanító, testnevelés, ofő (3. o)

fogadóóra: kedd 2. óra

Pap-Horváth Gabriella

magyar, ofő (8.o)

fogadóóra: kedd 2. óra

Pásztorné Szakács Gabriella

fizika, kémia

fogadóóra: hétfő 4. óra

Vadász Gyöngyi

tanító, ofő (2.o)

fogadóóra: kedd 5. óra

Kurdi Kitti

pedagógiai asszisztens

Bognár Andrea

tanító, természetismeret, napközi

fogadóóra: péntek 1. óra

Horváth Edit

tanító, ofő (1.o)

fogadóóra: hétfő 4. óra

Kovács Tamás

biológia

fogadóóra: szerda  12:45 óra

Papp László

digitális kultúra

fogadóóra: szerda 13:30

Szabóné Varga Valéria

fejlesztő, napközi

fogadóóra: csütörtök 2. óra

Vörös Ferencné

tanító, vizuális kultúra, fejlesztés, 

fogadóóra: hétfő 5. óra

Veisz Fanni

pedagógiai asszisztens

Programjaink

Hagyományaink, programjaink

Iskolánkban a tanuláson kívül fontos, hogy a diákok jól érezzék magukat az iskola falai között. Hagyományosnak tekinthető programjaink mellett évről-évre igyekszünk változatos programokat teremteni. 

Király Iván-nap

Iskolánk névadójára emlékezve minden évben hagyományosan megrendezzük a Király Iván-napot. Emlékműsor keretében felelevenítjük Király Iván életét és munkásságát, megkoszorúzzuk emléktábláját. A nap további részét a természetben töltik tanulóink. Az alsó tagozatosok gyalogtúrával egybekötött játékos vetélkedőkön, a felső tagozatosok kerékpártúrával egybekötött akadályversenyen vesznek részt. Az érdekes programok mellett a szülői munkaközösség készíti az ebédet a gyerekek számára.

Népmese napja

Szeptember 28-án tartottuk iskolánkban a népmese napját. A délelőtt folyamán az alsó tagozatos gyerekek mesealakok bőrébe bújtak, hamuban sült pogácsát kínáltak, népmeséket hallgattak és dramatizáltak, valamint játékos feladatokat oldottak meg.

Farsang

Immár hagyományosnak modható Farsangi Karnevál rendezvényünk nem mindennapi esemény iskolánk életében. Heteken át tartó készülődés előzi meg a rendezvényt, ahol már reggel elkezdődik a program. Iskolánk valamennyi osztály műsort szerkeszt és ad elő meghívott vendégeinknek délelőtt, majd délután következik az iskolai farsangi bál, amelynek színvonalát táncversennyel emelkjük.
A bál másnapján, szombaton kerül megrendezésre az SZM bál, ahol a szülők és az érdeklődők legnagyobb örömére diákjaink újból előadják műsoraikat. 

Diáknap

Minden év májusában diákjaink tartalmas programokkal tölthetik el Diáknap rendezvényünket. Előző években kirándulásokat szerveztünk, például voltunk a St.Margarethenben működő Meseparkban. 2018-ban helyben, saját szervezésben töltöttük a napot.  A színes programok között volt zumba bemutató, aszfaltrajz verseny, fűszer felismerő verseny, kincskeresés, ugrálóvár, diákfoci és diákkézi, Kutyás bemutató, tűzoltó bemutató, rendőrségi bemutató, arcfestés. Ellátogatott hozzánk a budapesti Bartendaz World. Volt Kareoki és Ki mit tud?. Kerékpáros versenyeinket a csornai Rendőrkapitányság irányította. A jó ebédről a Szülői Munkaközösség gondoskodott. 

Eseménynaptár

ISKOLÁNK PROGRAMJAI ÉS RENDEZVÉNYEI

1.

szeptember

Tanévnyitó

Iskolánk udvarán Márczisné Varga Lívia, igazgató asszony nyitja meg a tanévet

17.

szeptember

Király Iván-nap

Az idei évben ellátogatunk a Balaton felvidékre. 

26.

szeptember

Népmese napja

Alsós diákjaink játékos foglalkozásokkal, vetélkedőkkel, mesemondással, filmvetítéssel töltik a napot.

22.

október

Október 23-i megemlékezés

Iskolánk végzős diákjai műsorral emlékeznek az október 23-i eseményekről

23.

október

Őszi szünet

Őszi szünet utolsó tanítási napja október 22. (szerda). Első tanítási nap november 3. (hétfő). 

27.

november

Szülőföldünk a Rábaköz

Iskolánk már a 25. alkalommal rendezi meg a vetélkedőt, melyre a környék iskolái nevezhetnek.A járványhelyzet miatt 2022 márciusában kerül megrendezésre a rendezvény.

20.

december

Téli szünet

A szünet előtti utolsó tanítási nap december 19., első tanítási nap január 5.(hétfő)

13.

február

Farsang

Egész napos rendezvényünkön osztályok adják elő vidám műsorukat a meghívott vendégeinknek.

13.

március

Március 15-i ünnepség

Iskolánk ötödik osztályos tanulói műsorral emlékeznek meg a március 15-i eseményekről. 

25.

március

Iskolába hívogató

Szeretettel hívjuk a leendő első osztályos gyermekek szüleit és a gyerekeket bemutató óráinkra.

30.

  április

Anyák napi műsor

Iskolánk alsós tanulói műsorral köszöntik a nagymamákat, édesanyákat. 

26.

június

Évzáró

Ballagással egybekötött évzáró 

Megvalósult Magyarország Kormányának támogatásával

HATÁRTALANUL

 

 

 

A Határtalanul! program célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása, elmélyítése. A program a nemzetpolitikai célt fordítja le konkrét tapasztalatokra, azaz a Határtalanul! a nemzeti összetartozás operatív programja. Keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról. A program létrejött Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából, és megvalósult  Magyarország Kormányának támogatásával. 

 

 

 

Program
Pályázat

Iskolánk pályázata

Magyar kulturális és történelmi kincsek nyomában, Horvátországban
2019. szeptember 10-13.

A Miniszterelnökség Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkársága megbízásából a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt ., mint támogató pályázatot hirdetett a Határtalanul! program keretében a külhoni magyarsággal kapcsolatos ismeretek bővülésének elősegítésére 

Iskolánk sikeresen pályázott, így 7. osztályos tanulóink 4 napot tölthettek el Horvátországban.

Video

i

HÍREK

ISKOLAI ÜNNEPSÉGEK

Iskolánkban meghírdetett programok, rendezvények és iskolai közlemények weboldalunk mellett az iskola FB oldalán is megjelenik. Csatlakozzon hozzánk, hogy elsőként értesüljön rendezvényeinkről. Itt.

Pénz7

Pénz7

A pénzügyi tudatosságra nevelést nem lehet elég korán kezdeni. Iskolánk is csatlakozott a Pénz7 programsorozatához.

Garabonciás együttes

Garabonciás együttes

Az iskolavezetésnek köszönhetően a Garabonciás Együttes tartott zenés, interaktív előadást alsó tagozatosainknak, akik nagyon jól érezték magukat a koncerten. A Garabonciás Együttest mindig szívesen látjuk intézményünkben. Köszönjük a vidám...

Farsangi karnevál

Farsangi karnevál

Iskolánk diákjai hagyományainknak megfelelően színvonalas műsorral készülnek FARSANGI MULATSÁGUNKRA. Az osztályok bár a betegségektől megtépázva, de ennek ellenére fáradhatatlanul és hatalmas lelkesedéssel készülnek erre a napra. Köszönjük a gyerekek, felkészítő...

Farsang

Farsang

Sok szeretettel meghívjuk a farádi Király Iván Általános Iskola farsangi rendezvényére, melyet 2024. február 9-én, pénteken 8:30 órai kezdettel tartunk. Helyszín: az iskola tornaterme.

Mikulás délután – december 1.

Mikulás délután – december 1.

Nagy izgalommal várjuk december 1-jén, pénteken délután, hogy a FALUMIKULÁS ellátogasson iskolánkba. A programok 13 órától kezdődnek. A zenés, táncos, játékos programokon minden diákunknak jó szórakozást kívánunk.

56-os hősökre emlékezünk

56-os hősökre emlékezünk

Végzős diákjaink méltón emlékeztek meg 56-os hőseinkről. Tamási Lajos: Piros a vér a pesti utcán Megyünk, valami láthatatlan áramlás szívünket befutja, akadozva száll még az ének, de már mienk a pesti utca. Nincs más teendő: ez maradt, csak ez maradt már menedékül,...

VERSENYEREDMÉNYEINK

Iskolánkban fontos a tehettséggondozás, ezért a szakkörök mellett több versenyen is megmérettetjük magunkat. 

Körzeti matematika verseny eredmény

Körzeti matematika verseny eredmény

Farkas Hanna 6. osztályos tanulónk városi iskolásokat maga mögött hagyva 2. helyezést ért el a csornai Hunyadi iskola által szervezett körzeti matematika versenyen. Gratulálunk neki és a felkészítő tanár néninek, Kocsis Mártának.

bővebben
Megyei rajzverseny

Megyei rajzverseny

Megyei rajzverseny második fordulójába jutottak tanulóink. A versenyt a soproni Handler Nándor Szakképző iskolában rendezték meg, ahol iskolánkat Mészáros Mirjam, Péczka Kornél 6. és Szalay Ferenc, Horváth Alex Balázs 5. osztályos tanulónk képviselte. Felkészítő...

bővebben