Iskolánk névadójának tiszteletére rendezett Király Iván-nap megnyitóján Márczisné Varga Lívia igazgató asszony köszöntette az iskola diákjait, pedagógusokat és kísérő szülőket. A programokat az iskolavezetéssel együtt a munkaközösség-vezetők szervezték és az osztályfőnökök koordinálták. Iskolánk diákönkormányzatának elnöke, Farkas Jázmin néhány gondolatban emlékezett vissza névadónk, Király Iván életéről és munkásságáról. Szalay Lilla és Czinder Balázs második osztályos tanulók Mentovics Éva: A sérült gólya című versét mondták el. A harmadik osztályból Papp Johanna és Heim Zalán Móra Ferenc: A cinege cipője versét adták elő. Király Iván emléktáblájánál Farkas Jázmin és Csaplár Laura helyezték el iskolánk koszorúját. A megnyitót közös énekléssel zártuk.
A nap további részében az alsós gyerekek osztályfőnökeik vezetésével gyalogtúrán vettek részt. Meglátogatták a jobaházi Ökokertészetet és az Alpaka farmot is.
Felsós diákjaink pedagógusaikkal és kísérőikkel kerékpártúrára indultak Szilba. Útközben, Bogyoszlón megemlékezést tartottak Király Iván emlékházánál. Szilban a helyi állatorvos és méhész dr. Molnár Zsolt tartott érdekes előadást számukra. A nap további részében játékos vetélkedők gazdagították a napot.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Jobaháza és Szil vendégszeretetét, a támogatásokat, a szervezőknek a tartalmas programokat, a kísérő pedagógusoknak és szülőknek a segítséget.
Idei évben augusztus utolsó hetében rendeztük meg a leendő elsősök számára a Golyatábort. Márczisné Varga Lívia igazgató asszony és Vadász Gyöngyi osztályfőnök nagy szeretettel köszöntötte a legkisebb Királyiskolásokat és szüleiket. Gyöngyi néni, Vali és Fanni nénivel közösen mozgásos, ügyességi, kreatív és csapatépítő feladatokkal készültek.
A nyár nem kímélt bennünket, nagyon meleg volt, de ez nem akadályozott minket abban, hogy a délelőtt folyamán tartalmas és izgalmas programokon, játékkal és vidámsággal indítsuk a tanévet.
Köszönjük a szülők bizalmát és a gyerekek aktív részvételét. ❤️
FÖLD NAPJA
Már kisiskoláskorban fontos, hogy felhívjuk a gyerekek figyelmét természetünk védelmére, és arra hogy ők mit tudnak tenni érte már gyemekként is. Gyemekeink oktatása, nevelése az igéret arra, hogy még sokáig létezhessen ez a sokszínű és változatos Föld, amely mindannyiunk otthona.
Ez alkalmomból iskolánkban több lehetőséget nyújtunk, hogy a gyerekek megismerjék a környezetüket, ahol élnek, a környezetvédelem számos módjára és jelentősségére felhívtuk a figyelmet.
A Föld napja témahét keretében remek témák, alkotások születtek, Gyöngyi néni első osztályos csoportja Fanni néni segítségével kiskertet készített a tegnapi napon.
Örömmel és büszkén osztjuk meg Önökkel az örömhírt, hogy iskolánk igazgató asszonya nemzeti ünnepünkön rangos szakmai elismerésben részesült. Márczisné Varga Lívia 2024. március 14-én Budapesten a Belügyminisztérium épületében Miniszteri Elismerő Oklevelet vehetett át kimagasló szakmai tevékenysége elismeréséül.
Nagy szeretettel gratulálunk, további munkájához sok sikert és kitartást kíván neki iskolánk közössége!
Legutóbbi hozzászólások